Gál Anna Dorina

2004 óta lovagolok. Van rajtengedély vizsgám, versenyeztem amatőr versenyeken és 2018 nyarán végeztem sportedzői (lovassport) bizonyítványt. Mai napig edző segítségével lovagolok és célom, hogy a hobbista lovasok is elsajátítsák és megtanulják hogyan helyes valójában lovagolni.

2015-ben vettük meg a területet, ahol most lovaink élnek. Szelíd és Szellő volt az első két ló. 2015. július 31-én költöztek be új otthonukba. 2015. december 29-én csatlakozott hozzájuk az akkor még kicsi Ihar. Egészen 2016. április 28-ig voltak hármasban, amikor napvilágot látott Surprise. 2017. áprilisában érkezett hozzánk a kis törpe Nudli, hogy erősítse a mének táborát (azóta már heréltek….). 2017 áprilisában Szelídnek beszerveztünk egy randevút Szikrázó I. Mazsolával ( ajánlott kisbéri félvér fedező mén) és 2018. március 6-án megszületett a várva várt kis trónörökös Mirjam.

Jelenleg felnőttek és gyerekek lovagoltatásával foglalkozunk.

Mindig is a lovakkal szerettem volna dolgozni. Mikor az edzői képzést végeztem el, lovászként dolgoztam egy lovardában, majd egy másik lovardában oktatóként.

Sok jól képzett lovat lovagoltam military-s edzőmnél, jelenlegi edzőmnél is, onnantól tudtam, hogy mi az az érzés amit valójában kell keresni lovaglás közben, hogy milyen érzés egy egyensúlyban, támaszkodásban közlekedő lóval összhangban menni.

A célom, hogy akik járnak hozzám lovagolni szintén elsajátítsák ezt az érzést és minden felülés alkalmával ezt keressék és ne akarjanak az edzés végén leszállni a lóról.

A gyerekekhez úgy érzem jól értek, több tábort is csináltam az évek alatt, amik remekül sikerültek. Egyik legőszintébb és legszebb visszajelzés számomra mikor a gyerkőcök könnyes szemmel jönnek oda hozzám búcsúzáskor és a következő tábort várják, az élményeket. A szülők számára bemutatókat is csináltunk, ahol a gyerekek bemutatták, hogy egy hét alatt milyen hatalmas fejlődésre képesek. Az egy órás bemutató alatt mindent elmondd a szülők reakciója, a boldogságuk, meglepettségük, büszkeségük.

Gál Pál

Szelíd tulajdonosa, 2006-ban vette meg Lovasudvarunk névadóját.

Szintén velem kezdett el lovagolni, de már nem sűrűn jut ideje a lovaglásra sajnos.